Gyöngyök - Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft. > Csoportjaink > Népidzsadzsa Táncklub

Népidzsadzsa Táncklub

Vezető: Széles József
Telefon: +36 30 248 0202
E-mail: szelesjoko@gmail.com

A csoport 2010-ben alakult az országosan jól ismert gyöngyösi Vidróczki Néptáncegyüttes
egykori tagjaiból, Széles József vezetésével.
A néptánc és a népzene szeretete hívta életre a csapatot, hiszen a munka és a család mellett
is úgy érezték, hogy valami még hiányzik az életükből. Nemcsak a tánc, a mozgás, hanem az
együttlét öröme is, amely akár még évtizedek elteltével is összehozza azokat, akik egyszer
már hitet tettek a népi kultúra mellett.
Céljuk éppen ezért a néptánchagyományok ápolása mellett annak a hangulatnak a
továbbéltetése is, amely fiatal táncos korukban is meghatározta a csoportot: egymást
támogató, szerető emberekkel egy célért dolgozni, lelkesedni, együtt lenni és ezt az érzést
átadni a közönségnek.

Az elmúlt években ez a hangulat (és a tánc szeretete) többeket odacsalt a csapatba, és ma
már nemcsak régi, hanem újabb táncosok is találhatóak a tagok között: barátok, családtagok,
férjek, feleségek és gyermekek.
Hetente egy alkalommal próbálnak, a különböző tájegységek táncait, táncstílusokat
gyakorolnak. A táncok némelyikéből koreográfia is készült, amelyekkel egyre gyakrabban
lépnek föl a különböző rendezvényeken, fesztiválokon.
Többször láthatták őket (a teljesség igénye nélkül) pl. a jászkiséri Pendzsom Fesztiválon,
Lakitelken a Tiszavilág Fesztiválon ill. Makón a Senior Találkozón. De falunapokon, alapítványi
bálokon és céges rendezvényeken is szívesen mutatják be tudásukat.

Gyöngyösi Kulturális Nonprofit Kft. © 2023